Kerti jószomszédság

Vannak még egyáltalán ház körüli kiskertek, ahol megterem a család számára a zöldség, a gyümölcs, virág a vázába, gyógynövények télire? Vagy már csak rövidre nyírt „angol” pázsit borítja az udvart falun is, örökzöldek komor sövénye választja el egymástól a szomszédokat, és csak néhány muskátli lengedezik a hintaágy körül a teraszon, a fehér műanyag tartókban? Ha van kert, ott gyakran szépen „rendezett”, katonás sorokban, ágyásokban nőnek a zöldségek, kordon mellett a szigorúan metszett gyümölcsfák, a szőlő levele kéken fénylik a permetlétől, sehol egy szál gaz, de egy kicsit olyan sivár az egész…

A biokert birodalom
A biokertben másképp van. Ott a gazda is szinte együtt él a parányi birodalommal. Meggyőződése, hogy növényei kizárólag az iránta való szeretetből nőnek, örömmel üdvözöl minden véletlenül kikelt magoncot, ami a kertbe érkezik, legyen az vadkörtecsemete, vagy éppen a tizedik bodzabokor, a szomszédból a kerítés alatt átkúszó málnasarj. A kertet élősövény keretezi, ami itt valóban élőt jelent, hiszen madarak fészkelnek a sűrű ágak között, tövében a sün alussza nappal az álmát, a bodza, a csipkebogyó, a galagonya termését az emberrel versengve szedik ősszel az átutazó szárnyas vendégek, és cserébe újabb magvakat hoznak távoli vidékekről … A biokertben legtöbbször tó is van, párásítja a levegőt, inni ad a madaraknak, bogaraknak, esetleg békák, vízicsigák, szitakötők élnek a környékén. Az esővíz a háztetőről hordóba vagy ciszternába gyűlik, innen lehet öntözni a langyos, selymesen lágy vízzel a palántákat, de hajmosásra is sokkal jobb, mint a csapvíz!

Kolostorkertek példája
A zöldségest illatos lombú fűszernövények keretezik, mint a középkori kolostorkertekben, az ágyásokban vegyesen nőnek soronként váltakozva a különböző fajták, egyrészt így a kártevők nehezebben tájékozódnak, másrészt sokkal szebben mutatnak a büdöskék közé palántázott paradicsomok, mint egy külön ágyásban.

A kapor a legtöbb fűszernövény csírázását segíti, ezért elszóródott magjairól hagyják kikelni szerteszét. Sárga virágernyői csalogatják a hasznos zengőlegyeket. Ha kártevő rovar érkezik, először a kaporra száll le, ez a legmagasabb. Ha elég sűrűn vannak a „védőernyők”, a tápláléknövényt észre sem veszi, tovább repül. Moldvában még a közelmúltban az egynyári csomborral együtt a kapor illatosította az egész veteményest − csakúgy, mint a töltött káposztát a cserépfazékban.

A csombor vagy borsikafű, babpásztor a bab fekete levéltetűit tartja távol, ezért szórják a zöldbabsorok közé.

A pompás, kék virágú borágó messziről vonzza a méheket, így az uborka közelében segíti annak termékenyülését. A virág a csészéből kiemelve frissen ehető, akácvirágra emlékeztet az íze, és nemcsak a hatóanyaga, már a látványa is elűzi a rosszkedvet. A levele üde, uborkaillatú, salátába keverik. A borágó, mivel gyorsan nagyra nő, árnyékolja a szomszédait. Inkább ritkítani kell, mint szaporítani…

Néha a zöldségek is egymást védik a kártevőktől, a hagyma és a sárgarépa is egészséges marad, ha egymás közelében vannak, a zeller a káposztafélék jó szomszédja, a saláta a retket védi a földibolháktól, a turbolya a salátát a csigáktól, tetvektől, a lisztharmattól.

A körömvirág, a kamilla, a snidling, a turbolya, a cickafark pedig sokkal több hasznot hajt, ha nem külön „fűszerkertben” virít, hanem a zöldségek között bújik elő, tovább gazdagítva a növénytársulást újabb színekkel, illatokkal.

Szerethető rovarok
Manapság sokan figyelik újra a holdnaptárak útmutatását, csakúgy, mint elődeink. Még meg lehet kérdezni az öregeket is, ők hogy tanulták szüleiktől, mit tapasztaltak, láttak hosszú életük során… Az alapja azonban mindegyik módszernek az összhang keresése a természettel, a földdel, széllel, vízzel. Még a kártevőkre sem kiirtandó ellenségként tekintünk, hiszen a táplálékláncban szerepe van minden fajnak, csak esetleg ezt elsőre nem ismeri fel az ember.

Ha közelről nézzük, a levéltetvek, tripszek, atkák tulajdonképpen szelíden legelésző, ábrándos lelkű növényevők, akár a kertész, csak éppen azonos az ízlésük. A kedves kis katicabogár és az elegáns fátyolka falánk lárvája ellenben harcos, kegyetlen ragadozó, óriási rágókkal. A katicák, zengőlegyek, fürkészek soha nem pusztítják ki teljesen a tetveket, csak gyérítik, hiszen akkor mit ennének később?

Egy-egy túlságosan sikeres vegyszeres kártevőirtás után viszont a természetes ellenségek éhen halnak vagy elvándorolnak a környékről, és az „alapos” kertész már benne is van a növényvédőszer-gyártók csapdájában: ettől kezdve tényleg nem boldogul nélkülük… A kártevőkön pedig nehéz kifogni, hiszen gyors nemzedékváltásuk miatt rövid idő alatt új, ellenálló mutánsok alakulnak ki, melyek csak új, még erősebb méreggel pusztíthatók.

A biokertész közbelép
Ezt az ördögi kört töri meg a biokertész, amikor lemond a terméshozam egy részéről a repülő, mászkáló, zizegő rovarvilág javára. De a nyereség néhány év alatt jelentkezik: láthatóan visszabillen az egyensúly, kevesebb lesz a kártétel, jobb ízű, illatosabb a gyümölcs, tisztább a levegő, és lassan visszajutunk oda, ahonnan mintegy száz éve a műtrágyázás, vegyszeres gyomirtás, permetezés önpusztító tévútjára elindultunk.

A biokert a régi parasztkertek mintájára működik. A falu sokszor egy patak mellé települt, a házak és a patak között, a nyirkos öntéstalajon volt a veteményes, könnyű volt a palánták öntözése, a párás környezetben üdén nőttek a növények. A kertek szalagszerűen egymás mellett voltak, tele mindenféle-fajta növénnyel, így az egész együtt egy vegyeskultúra volt, a kártevők sehol sem szaporodtak el túlságosan.

A sarkantyú és a büdöske nem ehetők, nem fűszerek, mégis a veteményesben van a helyük. Elriasztják a levéltetveket, hernyókat, csigákat, de a közelbe csalogatják a zengőlegyeket.

Érdekes törvényszerűség, hogy ha két növény a kertben jó szomszédja egymásnak, akkor a fazékban is jól megférnek. Összeillenek az ételben is, együtt ízletesebbek, könnyebben emészthetők.

Szöveg: Lechner Judit
Kép: Holobrádi Miklós

A cikk a Képmás 2007. májusi számában.